Angyalok gyertyák.

Nem ég már benned a szeretet lángja,
belül kihalt az érzelmek fáklyája,
de mi könnyeinkkel mindig eljövünk,
szeretetünkkel Rád emlékezünk!

Visszaadom tested,pihenj hát kedves,
Álmodd azt a csendben,
hogy szép volt ez a világ.
Érzem ,hogy itt vagy még most is velem,
bennem élsz tovább,míg dobog a szívem!

Ó, hinnem kell, hogy lelked mégis él,
E földi kíntól mentesülten, fénylõn,
Mi vagyunk csak, kiket siratni kell,
Kik itt maradtunk fájdalomban élõn
Tenélküled!

Te vagy a Nap, mely lenyugszik este,
Te vagy a Hold, az éjszaka teste,
Te vagy a csillag, mely szemembe ragyog,
Te voltál az Élet, nélküled én sem vagyok.
Elvitted tõlem a Napot, a Holdat és minden csillagot,
Többé szivárványt sem láthatok, nem mámorítanak illatok.
Nélkülük én megvagyok, de Nélküled meghalok!

Mint tomboló vihar lesújtott a halál,
Bánatos szívünk gyógyírt úgysem talál.
Szeretõ, gondos szívedet nem pótolja senki.
Fáradt testednek, drága poraidnak,
A Jó Isten adjon örök nyugodalmat!

"Ez a legnagyobb fájdalom,
mi engem érhet,
ISTENEM! Segítsd õt,
csak erre kérlek!
Légy vele, óvd, vigasztald,
öleld át helyettem!
ISTENEM! TE tudod, hogy mennyire szeretem!!!!

Te voltál bennem az akarat,
Te voltál, de helyette fájdalom maradt.
A boldogság szívemben örökre elbújt,
Mert kit nagyon szerettem, elhunyt.

Örökké itt várok Rád estelente,
Arra, hogy végre hazagyere!
Nézem a gyönyörû csillagokat az égen,
És arra gondolok,
Vajon hol lehetsz most éppen!

Más világ most, ahol él, más a szó és más a fény.
Tavasz, nyár, ősz és tél, nélküle fúj itt a szél.
Mint amikor gyermekek sírnak, ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat, az emlékek csendben fájnak.
Égő könnycsepp, mondd meg neki, hogy szeretjük,
És amíg élünk, el nem felejtjük.

Arcodba temettem
szerelmem, mindenemet.
Szikkadt földön, köves égen
hol keresselek?
Álmaimban gyönge álmod
sohasem kisért.
A hold párkányain jár ki
nem halt, mert nem élt

Szívem szíveddel együtt dobban,
Nem szerethet nálam senki jobban.
Olyan vagy nekem, mint egy édes virág,
Többet érsz nekem, mint az egész világ!

Dermedt, fagyos reggel csendesebb a világ,
Az asztalon fényképed, fehér gyertya, virág.
Rád gondolok most is, széttépett lélekkel.
Örök fájdalommal, örök szeretettel!

Fáradt a szívem, és halkan ver nagyon,
Csak jó úgy hosszan ülni a napon,
Nézni a fákat, és nézni az eget,
A messzirõl kéklõ nagy hegyeket,
És lesni a fájó csöndet itt belül,
Amint hiányod könnyhúrjain hegedül.

Rád gondolok és a sírás fojtogat,
Ha behunyom szemem, látom arcodat.
Hallom a hangod, s érzem az illatod,
Mintha még mindig itt lennél,... örökké a szerelmed maradok!!!

A temetõben ezer gyertya lángol,
Sír a szél, mert kit szerettél, távol,
De õk Téged megtalálnak bárhol.
Csönd van, nyugodt a szél,
S halkan a füledbe súgja:
Akit szerettél, benned él!

Várok rád de tudom nem jössz vissza soha.
Nehéz föld alatt ágyaztak neked.
Alszol mozdulatlan.
Hiába zümmög a szél.
Hiába fütyülnek a rigók
Hiába csalogat a napfény.

Két kezem összeteszemS a jó Istent úgy kérem,
Akit szívem nagyon szeret,Adja vissza nekem..
Megtanultam éjeken át,remegni,és félni,
én Istenem,jó Istenem,nélküle nem tudok már élni.
Térden állva fohászkodom,fordulj felém Istenem,
add vissza,nekem mert nélküle szenvedés az életem!!

"Ülj le egy percre, s gyújts egy gyertyát,
Gondolj most arra, ki fentrõl vigyáz rád.
A halállal a létnek nem szakad vége,
Emlékezz Rá, s veled marad örökre."

Mindíg itt leszel,

A szívem átölel,

Amíg élem az életem!

Te mindíg elkisérsz,

És mindíg bennem élsz,

Mindíg itt élsz majd velem!!

"Már csak emlék vagy, s ez olyan nehéz,

Hisz úgy fáj a szívünk, hogy elmentél.

Elhívtak tõlünk a távoli fények,

De mi még mindíg visszavárunk téged.

Tudjuk, hogy nem jöhetsz, így csak könnyezünk,

Fájó szívvel, gyertyalánggal Rád emlékezünk."

Sötét van, mégis bármerre nézek,
Körülöttem gyertyák százai égnek.
Mindegyik lángja egy életrõl mesél,
Pedig csend van, senki nem beszél!

Szívünkbe markol az emlékezés, kedves arcod mindig bennünk él,
Idõnk szabott, óránk száma kevés, e nap a tiéd, elõttünk a tél.
Hogy nem lehetsz velünk, ma is fáj, nélküled üres a mozdulat.
lelkedet õrzi a ködös táj, Veled száll tovább a pillanat.

Valaki végleg elmehet,
õrizd meg emlékét, és el ne feledd,
így majd veled lesz mindig, lelke szabadon száll,
vár a túlsó parton, hol nincsen határ.

Nem kérem, hogy ne fájjon, ha valaki elment,
A változás az mindig új könnyeket serkent.
De tudd, hogy mi változik, el nem tûnik végleg,
Emlékezz és õk sem felejtenek téged!
Nézz néha az égre, s a felhõkön túl lássad,
hogy VOLTAK, VANNAK, LESZNEK, akik Rád vigyáznak!