Gyertyák- virágok

„Tehát vége...
Sosem láthatlak többé...
Sosem ölelhetlek többé...
Sosem foghatom a kezedet többé...
Sosem símogathatom meg az arcodat többé...
Egyvalamit tehetek: szerethetlek örökkön-örökké.”

Valaki elment, akit szerettem. Valaki volt a mindenem. 
Búcsú nélkül itt hagyott. Utána csak üresség maradott. 
Láttam õt nevetni, boldogan. Hallottam a legszebb szavakat, 
Amiket ember csak mondhatott, De elment, s a szívem megfagyott. 
Valaki meghalt, akit szerettem. Valaki magával vitte mindenem.
 

Ma sírva keltem fel, éreztem a jelenléted.
Mintha élnél s próbára tennél.
Szeretlek-e még téged.
Álom volt most már tudom.
Még kell egy kis idõ míg megszokom,
Nem akkor vagyok veled, mikor én akarom.
S mikor eljön a reggel, jön vele a bánat s fájdalom,
Hiányzol SZERETLEK nagyon!

Tudod ugye, bennem élsz!
Mindig itt leszel,
A szívem átölel,
Amíg élem az életem! 
Te mindig elkísérsz,
És mindig bennem élsz,
Mindig itt élsz majd velem! 

Visszaadom tested,pihenj hát kedves,
Álmodd azt a csendben,
hogy szép volt ez a világ.
Érzem ,hogy itt vagy  még most is velem,
bennem élsz tovább,míg dobog a szívem!

Te vagy a Nap, mely lenyugszik este, 
Te vagy a Hold, az éjszaka teste, 
Te vagy a csillag, mely szemembe ragyog, 
Te voltál az Élet, nélküled én sem vagyok. 
Elvitted tõlem a Napot, a Holdat és minden csillagot, 
Többé szivárványt sem láthatok, nem mámorítanak illatok. 
Nélkülük én megvagyok, de Nélküled meghalok! 

Mint tomboló vihar lesújtott a halál,
Bánatos szívünk gyógyírt úgysem talál.
Szeretõ, gondos szívedet nem pótolja senki.
Fáradt testednek, drága poraidnak,
A Jó Isten adjon örök nyugodalmat!

Sötét van, mégis bármerre nézek,
Körülöttem gyertyák százai égnek.
Mindegyik lángja egy életrõl mesél,
Pedig csend van, senki nem beszél!

 
Óh, Istenem! Hogy írjam le, amit érzek,
 
hogy írjam le, hogy hamvadó szívemben
 
ezer sebbõl vérzek,
 
távozásod felfogni nem lehet,
 
csak hullatjuk Érted
 
a vonásainkat torzító, fájó könnyeket.
 
Messze távol, egy szelíd kis csillag ragyog,
 
oda csábítottak el a fények, az angyalok.

És én itt maradtam, nekem még itt van dolgom,
De arcod, mosolyod, én a szívemben hordom.
Szeretlek, és szeretni is foglak, ameddig csak élek.
Ha azt akarom itt légy velem, a csillagokra nézek.

Emlékezz rám, mikor fúj a szél,
Emlékezz mikor minden véget ér.
Nézz rám, fogd meg a kezem,
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem.
Köszönöm, hogy szerettél, köszönöm, hogy élhettem,
Születtem ,,,,, éltem halálomig.
De végig ember voltam, aki mindig csak álmodik.

Köszönöm, hogy lelked a lelkembe írtad 
Nincs felettünk hatalma a sírnak. 
Örök az arcod, nem száll el a szavad, 
Minden mosolyod a lelkemben marad. 
Temethet a halál, pusztíthat vízözön, 
Élsz a szívemben ezt is köszönöm.

Könnycsepped zuhan az égbõl 
keres minket szüntelenül 
de nem talál meg minket soha 
mert porba hull és így ér véget az útja
Bárhol jársz, tudd, hogy mindenütt a szívedben élek, 
Bárhol jársz, én már nem tudlak feledni téged!

Szívünkbe markol az emlékezés, kedves arcod mindig bennünk él, 
Idõnk szabott, óránk száma kevés, e nap a tiéd, elõttünk a tél. 
Hogy nem lehetsz velünk, ma is fáj, nélküled üres a mozdulat. 
lelkedet õrzi a ködös táj, Veled száll tovább a pillanat.

Van egy út, melynek kapuját õrzi a bánat,
Könnyû ide belépni, de nincs kijárat. 
Csak a szél hangja töri meg a temetõ csendjét,
Fejembe bekúszik egy borús emlék.
Te voltál az életem, az álmom
Te voltál minden boldogságom
Amíg élek, örökké szeretlek,
Hiányzol nagyon, soha nem feledlek

Napsugár és csillagok világa, 
Jó szívednek örök álmát õrzik, 
Tiszta lelked fenn a magas égben 
A síron túl is felettünk õrködik.

Ha fejfád mellett ég a gyertya,
Látjuk benne arcod,
Odaföntrõl-messzeségbõl,
Karod felénk nyújtod.
Vigyázol ránk most is,tudjuk,
Ugyanúgy mint régen,
Drága jó ÉDESAPÁNK
sosem feledünk téged!