Gyertyák- virágok

Valaki elment, akit szerettem. Valaki volt a mindenem. 
Búcsú nélkül itt hagyott. Utána csak üresség maradott. 
Láttam õt nevetni, boldogan. Hallottam a legszebb szavakat, 
Amiket ember csak mondhatott, De elment, s a szívem megfagyott. 
Valaki meghalt, akit szerettem. Valaki magával vitte mindenem.

Nem ég már benned a szeretet lángja,
belül kihalt az érzelmek fáklyája,
de mi könnyeinkkel mindig eljövünk,
szeretetünkkel Rád emlékezünk!

Visszaadom tested,pihenj hát kedves,
Álmodd azt a csendben,
hogy szép volt ez a világ.
Érzem ,hogy itt vagy  még most is velem,
bennem élsz tovább,míg dobog a szívem!
 

Mint tomboló vihar lesújtott a halál,
Bánatos szívünk gyógyírt úgysem talál.
Szeretõ, gondos szívedet nem pótolja senki.
Fáradt testednek, drága poraidnak,
A Jó Isten adjon örök nyugodalmat!

Csak nézek az égre és Õ jut eszembe, Õ és minden cselekedete.
Van egy dolog, amit tudok: Vele lehetek, amikor csak akarok!
Csak annyi kell, hogy becsukom a szemem, és Õ már fogja is a kezem.
Az álom véget ér, én egyedül vagyok, de még mindig az Õ hangja az, amit hallok.
Újra könnyes szemmel nézek az égre: HIÁNYZOL!! Ezt suttogom halkan az égbe!

"Álmos falakon megül a csend,
csak a magány szûköl idebent,
csak a magány sír,zokog, kiabál,
csak én hallom,aki csodára vár!
Csöndben csodára vár,,,,,
Fáradt szemeimen bukdácsol az álom,
lassacskán tanyát ver rebbenõ pillámon!
Amit nem adhat meg az élet,
a CSODÁT,,,,,
ELHOZZA AZ ÁLOM, MAJD TALÁN ODAÁT!

Itt vagyok hozzád közel,
De hangom még sem hallod.
Elmentél oda, túlra át,
Hol nem érnek utol a sóhajok.
Síremléked boltívén
Némán gubbaszt egy fekete madár.
Velem együtt gyászolja azt, hogy nem vagy,
Hogy veled kihunyt egy fénysugár.
Lehajtom fejem fejfádra,
Szemembõl az emlékezés könnye csorog,
Szívembe szúrnak emlék szilánkok,
Jéggé dermednek fenn a csillagok...

Rég már, hogy örök álom zárta le szemed,
könnyek között emlegetjük a Te drága neved.
Elmentél tõlünk egy végtelen útra,
melyrõl csak visszanézni lehet, visszajönni soha.
Hazafelé nem építettek utat, de ha mégis lenne irány,
mely otthonod felé mutat, ugye hazajönnél!
Visszahozna a szeretet, és letörölnéd, az
Érted hulló könnyeket.

Angyalok suhannak gyertyaláng fölött,
a jövõ elõtt, a múlt mögött.
Emlékszem azokra kik nincsenek közöttünk,
talán lelkük röppen itt fölöttünk.
Törékeny angyalként vigyáznak ránk,
mindegyik lélekért,égjen egy láng.
Így õrzöm õket szívembe zárva,
ég értük esténként egy gyertya lángja!

Pihenjetek csendesen a csillagok közt, 
Hol nincs már több fájdalom,
De szívünkben itt lesztek míg élünk e világon!

Ülni az ablak előtt és várni valakit...
aki már nem jön el
Tudom: a volt volna már sohasem lehet.
Ma sem jön, holnap sem.
Már sohasem jöhet.

Más világ most, ahol él, más a szó és más a fény.
Tavasz, nyár, ősz és tél, nélküle fúj itt a szél.
Mint amikor gyermekek sírnak, ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat, az emlékek csendben fájnak.
Égő könnycsepp, mondd meg neki, hogy szeretjük,
És amíg élünk, el nem felejtjük.

Itt maradtam egyedül, négy fal közé bezárva. 
A percek szenvednek, várnak az idő halálára. 
Minden hideg, minden fagyott, 
csak hiányod állandó.

„De nehéz nevetni, amikor sírni kéne
Csillagot hazudni a beborult égre!
Vidám nevetéssel verni fel a házat
Mikor a szívem mélyén ott a bánat!”

Könnycsepped zuhan az égbõl 
keres minket szüntelenül 
de nem talál meg minket soha 
mert porba hull és így ér véget az útja
Bárhol jársz, tudd, hogy mindenütt a szívedben élek, 
Bárhol jársz, én már nem tudlak feledni téged!

Két kezem összeteszem S a jó Istent úgy kérem,
Akit szívem nagyon szeret, Adja vissza nekem.
Megtanultam éjeken át, remegni,és félni,
én Istenem,jó Istenem,nélküle nem tudok már élni.
Térden állva fohászkodom,fordulj felém Istenem,
add vissza,mert nélküle szenvedés az életem!!

Szívünkbe markol az emlékezés, kedves arcod mindig bennünk él, 
Idõnk szabott, óránk száma kevés, e nap a tiéd, elõttünk a tél. 
Hogy nem lehetsz velünk, ma is fáj, nélküled üres a mozdulat. 
lelkedet õrzi a ködös táj, Veled száll tovább a pillanat.

Van egy út, melynek kapuját õrzi a bánat,
Könnyû ide belépni, de nincs kijárat. 
Csak a szél hangja töri meg a temetõ csendjét,
Fejembe bekúszik egy borús emlék.
Te voltál az életem, az álmom
Te voltál minden boldogságom
Amíg élek, örökké szeretlek,
Hiányzol nagyon, soha nem feledlek

Gyere vissza, ne engedd, hogy belefulladjak a bánatba,
Egyedül nem fog menni, még szükségem van a támaszra.
Hol sírjam ki magam, hogy beszélhetnék egy halomnak?
Nem hallgat meg az ég sem, hát hogy hihetnék most magamnak?

Kisért a csend,
Vigyázza még a hangodat,
Magányába zár a szoba,
Láttatja még az arcodat.
Érintésed is itt van még,
Õrizem a kezemen,
Könnycseppek gyász- harmata,
Emlékezõ szememen.

Ameddig csak élek rád emlékezem,
az együtt töltött idõt soha nem feledem.
Évek múlnak el, s bennem mégis létezel,
     mert emléked nem törli semmi el!

Mikor elmentél, kialudt egy csillag,
Az angyalok a mennyországba hívtak,
De sajnos itt lent elvesztettünk Téged,
A legszebb angyalát az égnek!

Oly kedves voltál szívünknek, 
De egy nap elhívtak a fények. 
Megmaradt a keserû bánat s a fájdalom, 
S keserves könnycsepp csordul le arcunkon!

„Ne gyûlölj semmit és senkit halálom miatt,
Haragnak utat szíved semmiképp sem nyithat.
Vigyázz rájuk... Ápold õket, kiket szerettem
Tedd meg ezt helyettem... Hisz én már nem tehetem...”

A Nap vigyázzon Rád, mig nem vagyok Veled,
A Hold kísérjen utadon, mig nem fogom a kezed.
A szél derüljön, amikor nevetsz,
De mindig tudd, én ott vagyok Veled.

Minden percben mellettem vagy,
Sose hagynál el.
Csak az ad erõt, hogy tudom
Semmi nem múlt el.
Sose hagynál el.
Csak az ad erõt, hogy tudom
Semmi nem múlt el.

Csend honol.. Nincsen dal.. 
és már mosoly sincsen..,
könnyek csorognak...fájdalom mar belém
csupán emléke él a múltnak, 
de nincsen mi vigasztaljon, 
mert meghalt a remény...