Gyertyák- virágok

Nem ég már benned a szeretet lángja,
belül kihalt az érzelmek fáklyája,
de mi könnyeinkkel mindig eljövünk,
szeretetünkkel Rád emlékezünk!

Visszaadom tested,pihenj hát kedves,
Álmodd azt a csendben,
hogy szép volt ez a világ.
Érzem ,hogy itt vagy  még most is velem,
bennem élsz tovább,míg dobog a szívem!

Ó, hinnem kell, hogy lelked mégis él, 
E földi kíntól mentesülten, fénylõn, 
Mi vagyunk csak, kiket siratni kell, 
Kik itt maradtunk fájdalomban élõn 
Tenélküled!

Te vagy a Nap, mely lenyugszik este, 
Te vagy a Hold, az éjszaka teste, 
Te vagy a csillag, mely szemembe ragyog, 
Te voltál az Élet, nélküled én sem vagyok. 
Elvitted tõlem a Napot, a Holdat és minden csillagot, 
Többé szivárványt sem láthatok, nem mámorítanak illatok. 
Nélkülük én megvagyok, de Nélküled meghalok! 

Mint tomboló vihar lesújtott a halál,
Bánatos szívünk gyógyírt úgysem talál.
Szeretõ, gondos szívedet nem pótolja senki.
Fáradt testednek, drága poraidnak,
A Jó Isten adjon örök nyugodalmat

"Ez a legnagyobb fájdalom,
mi engem érhet,
ISTENEM! Segítsd õt,
csak erre kérlek!
Légy vele, óvd, vigasztald,
öleld át helyettem!
ISTENEM! TE tudod, hogy mennyire szeretem!!!!

Múló magány gyötrõ percei, 
édes álom féltett vétkei. 
Lefolyó könnyek, mik valamit mondanak, 
fájó szívek, mik darabokra hullnak. 
Néma világ, mely megöl és eltipor, 
kínzó fájdalom szívembe hatol. 
Kisírt szemek, bánattal telve, 
vérzõ érzelmek a szívembe temetve!

Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja, mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.

"Az van a szívben amit szem nem láthat,
szó ki nem mondhat..
szomorú szemek tükre azonban mindent elárulhat..
ó vajon a boldogság hol vagyon?
érzem hogy kíváncsi könnycseppek gurulnak ajkamon
fénylő, sós nyomuk csillog szomorú arcomon..
Elmossák a könnyek a bánatot,
de ahogy a cseppek nyoma arcomon..
úgy a bánaté is szememben még ott ragyog.."

Emlékezz rám, mikor fúj a szél,
Emlékezz mikor minden véget ér.
Nézz rám, fogd meg a kezem,
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem.
Köszönöm, hogy szerettél, köszönöm, hogy élhettem,
Születtem ,,,,, éltem halálomig.
De végig ember voltam, aki mindig csak álmodik.

Köszönöm, hogy lelked a lelkembe írtad 
Nincs felettünk hatalma a sírnak. 
Örök az arcod, nem száll el a szavad, 
Minden mosolyod a lelkemben marad. 
Temethet a halál, pusztíthat vízözön, 
Élsz a szívemben ezt is köszönöm.

Könnycsepped zuhan az égbõl 
keres minket szüntelenül 
de nem talál meg minket soha 
mert porba hull és így ér véget az útja
Bárhol jársz, tudd, hogy mindenütt a szívedben élek, 
Bárhol jársz, én már nem tudlak feledni téged!

Szívünkbe markol az emlékezés, kedves arcod mindig bennünk él, 
Idõnk szabott, óránk száma kevés, e nap a tiéd, elõttünk a tél. 
Hogy nem lehetsz velünk, ma is fáj, nélküled üres a mozdulat. 
lelkedet õrzi a ködös táj, Veled száll tovább a pillanat.

Van egy út, melynek kapuját õrzi a bánat,
Könnyû ide belépni, de nincs kijárat. 
Csak a szél hangja töri meg a temetõ csendjét,
Fejembe bekúszik egy borús emlék.
Te voltál az életem, az álmom
Te voltál minden boldogságom
Amíg élek, örökké szeretlek,
Hiányzol nagyon, soha nem feledlek

Nem kérem, hogy ne fájjon, ha valaki elment,
A változás az mindig új könnyeket serkent.
De tudd, hogy mi változik, el nem tûnik végleg,
Emlékezz és õk sem felejtenek téged!
Nézz néha az égre, s a felhõkön túl lássad,
hogy VOLTAK, VANNAK, LESZNEK, akik Rád vigyáznak!

Szemünkben tükrözödik tekintete még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élsz tovább, bennünk ....örökké.

Könnyet csalsz szemembe,
Hogy érzem érintésed,
Csodás boldogság most,
Mit a szívemben is érzek.
 
Ne engedj el, kérlek,
Néhány pillanatig,
Addig vagyok boldog,
Míg érzem TE vagy itt.

Gondolkodom,emlékezem
E bágyadt napon.
Lelkembe' nincs virág, verőfény,
Csak hervadt, néma fájdalom.
Tévedt madárként egy-egy emlék
Repűl át szívemen,
S szelíden, könyeimet áldva,
Te újra megjelensz nekem.

A nappalok úgy telnek el mint egy álom
És minden éjszaka a reggelt várom
Talán ma lesz a napja, hogy vissza fogsz jönni
S ugy teszünk mintha nem történt volna semmi...

Itt vagy, mikor a kora reggeli harmat friss cseppjeire
tonnás súlyként nehezedik a felkelő Nap feltörekvő fénye,
itt vagy, mikor a szakadó eső függönyként hull alá a tájra,
s a melankolikus érzések közepette lelkem visszavárna,
itt vagy az élet minden apró örömében,
itt vagy, mert kell, hogy itt legyél valahol, énmellettem,
itt vagy - úgy érzem -, hisz mindenben téged látlak,
itt vagy, hisz tudd, örökre a szívembe zártalak!

Távol vagy már tőlem :s a képeinket nézem,
ahogy látom a képeket, a múltat felidézem.
Régen milyen szép volt, olyan jó és tiszta
azt kérdem magamtól, hogyan hozzam vissza?

Nézem a holdat,
És neki suttogom el a bánatom,
Velem együtt zokog az éj is,
Csillagok ezrein rezeg a fájdalom.
Magamba zárom a téged hívó szavakat,
Hisz hozzád már úgysem érnek el,
Imaként suttogom az éjbe a neved,
De csak az ágak közt táncoló szél kapja fel.
Ha most a szemembe nézhetnél,
Láthatnád, hogy könnyezem,
De láthatnád azt is, hogy a könnyfátyol mögött,
Még mindig ragyog bennük a szerelem...