Gyertyák virágok.
A nagy vízen túl , hol felém intesz,
hangod, mosolyod emléke lebeg.
Hiányod szívembe mar, mert velem vagy míg élek.
Szomorúfűz hervadt lombja
Ráborul e sírhalomra
Édes lesz ott megpihenni,
Odalent már nem fáj semmi,
Nem fáj semmi.
Szomorúfűz hervadt lombja
Ráborul e sírhalomra
Édes lesz ott megpihenni,
Odalent már nem fáj semmi,
Nem fáj semmi.
Fekszem egy álomszép réten
s körülöttem táncolnak az angyalok...
szaladnék feléd, sietnék
hozzád,... de sajnos már nem tudok.
Ha majd leszáll az éj válassz
magadnak egy szépen fénylő csillagot...
az a fénypont vigyáz majd rád..
ha hiszed azt, hogy ott vagyok....
"Áldott légy
Lelkünkbe daloddal lelkedet írtad,
Szívünkbe hangoddal bánatod sírtad.
Most mi sírjuk imánk, föl a messzeségbe,
Áldott légy, és örök - Isten tenyerében."
Hiányzik!
Még ezt érzed minden pillanatban,
s a lelkedben egy hatalmas üres szakadék van.
Megtettél érte mindent, amit csak lehetett,
mégis oly fájó a lét s szőrnyű az emlékezet.
Szereted őt!
Hiába nincs többé már!
Egyszer majd begyógyul minden seb,
s szívedben újra ragyogni fog a napsugár."
Sírva kiáltom a neved,
De csak a csend válaszol.
Mégis érzem, hogy hallasz valahol,
Lelked velem marad, míg dobban szívem.
Üres lett a ház nélküled,
Csendjében hallom a hangodat.
Minden percben rád gondolok,
S szívem örökké őrzi arcodat.
Nélküled semmit nem érnek a szavak, ha nem Te mondod õket.
Semmit nem érnek a napok, ha nem hoznak hírt felõled.
Semmit nem ér a napfény, ha nem az arcodon ragyog.
Semmit nem suttognak a fák, ha csak egymagam vagyok.
Semmit nem ér a ma, ha nem vagy itt velem,
Nélküled az élet csak fájó értelmetlen gyötrelem.
