Emlékükre
Gondolatban sírhelyednél suttogom a neved, gondolatban sírhelyednél megfogom a kezed. Gondolatban azt kívánom,hogy legyél ott velem.S Te ott vagy, mert érzem,hogy szorítod a kezem.S amikor majd én is lecsukom a szemem, nekem nem fáj semmi, csak te legyél ott velem
Ha felnézek az égre, az Ő arcát látom, Mintha mosolyogna, s enyhül aggódásom. Látom a csillagok közt, fényesen ragyog. Csak azt sajnálom, hogy én nem vele vagyok. Lennék inkább százszor vele, odafönn az égben, Mint idelent nélküle, az örök szürkeségben.
A színek itt megkoptak, minden élettelen, Nélküle nincs öröm, a bánatom végtelen. Ez a legnagyobb fájdalom, mi engem érhet. Istenem! Segítsd őt, csak arra kérlek! Légy vele, óvd, vigasztald, öleld át helyettem, Istenem! Te tudod mennyire szerettem
Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja, mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.
Csendesen alszik, megpihent végleg
angyalok bölcsője ringatja már
nem jöhet vissza, hiába hívjuk
emléke szívünkben otthont talál...
Ugye tudod ,hogy szeretlek mert ,ajándék mi voltál!
Felriadok esténként,mert úgy érzem ,hogy szóltál!
Én még nézem az ajtót,várom ,hogy belépj rajta!
Csak a keserűség ,mi szívemet marja!
A szép emlékek,mint a könnyek,az út porát mossák!
Nincsen ima,nincsen Isten,ki nekem Téged visszaadna!
Feledni kellene a múltat
de a könnyek egyre
csak hullnak,,,
a könnyeken át Rád tekintek
könnyé válik az emléked.
Álmok, emlékek szép szavak,
Ez minden mi a múltból megmaradt.
Fájdalom s űr, a szív nem felejt csak tűr,
És remél, hátha a múlt csodája visszatér...
Fájdalom költözött örökre szívünkbe,
Nem múlik el Soha, itt marad örökre.
Itt hagytál mindent amiért küzdöttél,
Elváltál azoktól akiket szerettél.
Nincs erre gyógyír, a bánat itt van velünk,
El nem múló fájdalommal örökké szeretünk!
Mikor nincs melletted senki, s úgy érzed hogy vége,
Kulcsold össze két kezed, nézz fel az égre.
Ott van Ő, ki meghallgatja szíved minden bánatát,
Ott van Ő, ki megérti, hogy neked mennyire fáj.
Ő ott van a lelked mélyén, ott van ha fáj a magány.
Ő vígasztal, ha sírni lát, mert Ő vigyáz rád!
Ó, hinnem kell, hogy lelked mégis él,
E földi kíntól mentesülten, fénylőn,
Mi vagyunk csak, kiket siratni kell,
Kik itt maradtunk fájdalomban élőn
Tenélküled!
Még nem búcsúztam el csak épp elszakadtam,
csak épp megfojtottak ,lenyelt könnyeim,
még nem búcsúztam el,csak beléd haltam,
még utánad kapkodnak, görcsösen kezeim,.
Te vagy a Nap, mely lenyugszik este,
Te vagy a Hold, az éjszaka teste,
Te vagy a csillag, mely szemembe ragyog,
Te voltál az Élet, nélküled én sem vagyok.
Elvitted tőlem a Napot, a Holdat és minden csillagot,
Többé szivárványt sem láthatok, nem mámorítanak illatok.
Nélkülük én megvagyok, de Nélküled meghalok!
Mint tomboló vihar lesújtott a halál,
Bánatos szívünk gyógyírt úgysem talál.
Szerető, gondos szívedet nem pótolja senki.
Fáradt testednek, drága poraidnak,
A Jó Isten adjon örök nyugodalmat!
Pihenjetek csendesen a csillagok közt,
Hol nincs már több fájdalom,
De szívünkben itt lesztek míg élünk e világon!
Szeretlek míg eljön értem is a halál,
És melletted leszek odafent talán.
Várom már hogy újra láthassalak,
Mert a szívem most ketté hasadt!
Elmentél messzire, távol a világtól.
De szívemben emléked örökké lángol.
Perzselõ tüze sokszor meg-megéget.
Teremtõm óvd Õt, csak erre kérlek!
"Kérlek hozd vissza, csak egy kósza pillanatra,
Mert azt akarom hinni, hogy talán itt maradna.
Kérlek hozd vissza, csak hogy átöleljem még egyszer,
Mert azt akarom hinni, hogy majd ettõl ébred fel."
Lehullott egy levél, üres lett a ház,
Nincs már senki, aki most lelkedre vigyáz.
Elment, mert parancsra kellett mennie,
Ideje nem volt köszönni, sem búcsút vennie.
Egy gyertyaláng megidéz egy lelket,
csak egy láng,de felidéz sok szép emléket.
Nincs hangja,nem beszél,nem zenél,
de a hang jó a lelkedhez,s szavak nélkül is beszél.
Most a fájdalom üvölt bennem, karmol, tép, szétszakít,
De az élet mindvégig arra tanít, hogy elviseld a kínt.
Miért Õ? Miért ment el Õ is ily korán?
Nem érdemelt az élettõl többet talán?
A sok miértre nincsenek válaszok,
Fájlalom, de választ én sem kaphatok.
Nem rég, hogy örök álom zárta le szemed,
Könnyek között emlegetjük a Te drága neved.
Elmentél tõlünk egy végtelen útra,
Melyrõl csak visszanézni lehet, visszajönni soha.
Hazafelé nem építettek utat, de ha mégis lenne irány,
Mely otthonod felé mutat, ugye hazajönnél?
Visszahozna a szeretet, letörölnéd az Érted hulló fájó könnyeket.
