Emlékükre
A hit, a remény, a bizakvó tudat cserben hagy,
s csak egy kép marad,
Melyet örökre megőrzünk a szívünkben,
mert az emlékek azok,
amit még az idő sem vehet el!
,,Búcsú nélkül mentem én el tőletek, nem búcsúzom, ma is élek köztetek.
Szíveteket ne eméssze fájdalom, vigasz legyen, hogy örökké álmodom.”
,,Megpihent a meggyötört szív, mely annyi fájdalmat megért,
Fáradt teste elpihent az örök élet mezején.
A sok fájdalom mind elillant, tovatűnt egy perc alatt
Erre várt e megfáradt szív, erre kérte az Urat.”
„Megírom most Neked, hogy nagyon szeretlek,
bárhova visz a sors, el nem feledlek.
Messze vagyok Tőled, nagyon távol, de,
szívem örökké szeret, engem megtalálsz bárhol!”
Fekete tintával fehér lapra írok,
Sötét könny hull, pedig fényes nappal sírok.
Kívül vidámság, arcomon mosoly ragyog,
Belül keserűség, hiányod fogja vagyok. . .
Várok rád de tudom nem jössz vissza soha.
Nehéz föld alatt ágyaztak neked.
Alszol mozdulatlan.
Hiába zümmög a szél.
Hiába fütyülnek a rigók
Hiába csalogat a napfény.
Mikor minden ember boldog és vidám,
A magány szomorúsága száll le rám.
Mikor rám mosolyognak az emberek,
Zokogok legbelül, mert nehéz Nélküled!
Elmentél..., s árva lett a ház,
Már nem tölti be kacagás,
Üres lett a szívünk,
Elemészt minket a gyász
Múltunk közös kuckójában
életedet fénybe zártam.
Elbújt árnyékok a fák közt
őrzik szívemben az arcod.
Lelkem keresi a hangod.
Ó, hinnem kell, hogy lelked mégis él,
E földi kíntól mentesülten, fénylőn,
Mi vagyunk csak, kiket siratni kell,
Kik itt maradtunk fájdalomban élőn
Tenélküled!
Gyönyörű-szép síron nőtt, virágok,
Jelzik egy békésebb, ismeretlen világot...
Nincs gyűlölködés, nincs harag!
Béke van, csend... a gyász, marad...
Sírnak az Angyalok, én is sírok velük,
Tudom, hogy menned kell, lelked már velük.
Megjelent az égen egy láthatatlan sugár,
Érzem, hogy nem félsz, mosolyogsz már.
Tudja jól az elme,
hogy a sorsot megváltoztatni nem lehet.
Mégis, mégis a szív tovább szeret,
mert van valaki,
kit a szív egy életen át sem felejt.
Sajnos nem jössz már, s nem hallom hangodat,
Még a gyertya lángja sem enyhíti hiányodat.
Egyre csak múlnak a napok , a hetek,
De hangod csak azt súgja: "Sajnos nem jöhetek!"
Oly kedves voltál szívünknek,
De egy nap elhívtak a fények.
Megmaradt a keserű bánat s a fájdalom,
S keserves könnycsepp csordul le arcomon.
Álmodj néha rólam és én ott leszek veled,
szólj néha hozzám, ha hiányzom neked,
keress az álmaidban és én ott leszek veled!
Aludj csendben Drága Kincsem!
Legszebb álmod őrzi Isten.
Szeretetben, békességben,
Angyal vezet fenn az égben.
Elmentél messzire, távol a világtól.
De szívemben emléked örökké lángol.
Perzselő tüze sokszor meg-megéget.
Teremtőm óvd Őt, csak erre kérlek!
Lehullott egy levél, üres lett a ház,
Nincs már senki, aki most lelkedre vigyáz.
Elment, mert parancsra kellett mennie,
Ideje nem volt köszönni, sem búcsút vennie.
Álmok, emlékek szép szavak,
Ez minden mi a múltból megmaradt.
Fájdalom s ûr, a szív nem felejt csak tûr,
És remél, hátha a múlt csodája visszatér...
Üvöltenék a széllel
Mikor fájdalmam sírni késztet.
Világgá üvölteném,
Nincs már mi éltet.
Sírnék a széllel
Ha könnyem lenne még.
S ha eso esne,
Velem sírna az ég.
Fájdalom költözött örökre szívünkbe,
Nem múlik el Soha, itt marad örökre.
Itt hagytál mindent amiért küzdöttél,
Elváltál azoktól akiket szerettél.
Nincs erre gyógyir, a bánat itt van velünk,
El nem múló fájdalommal örökké szeretünk!
A temetõben ezer gyertya lángol,
Sír a szél, mert kit szerettél, távol,
De õk Téged megtalálnak bárhol.
Csönd van, nyugodt a szél,
S halkan a füledbe súgja:
Akit szerettél, benned él!
