Gyászképek gyertyákkal virágokkal,
Én úgy igyekszem megnyugodni,
Már a szívem sem mer hangosan dobogni.
Lélegzetem is vissza fojtom, és ami fáj, ki nem mondom.
Csitítom magam, hogy ne sírjak, hogy semmi szomorút ne írjak.
Maradjon meg a néma bánat, ott legbelül...önmagának!
Ki fontos neked, öleld át -
hadd érezze szereteted!
S ha már nem lesz rá alkalmad,
bánhatod, hogy nem tetted meg!
Most tegyél jót másokkal, hogy
mindig szeretetben élhess:
S egyszer Érted is lobogjon
tengernyi gyertya és mécses!
Sírva kiáltom a neved,
De csak a csend válaszol.
Mégis érzem, hogy hallasz valahol,
Lelked velem marad, míg dobban szívem.
Üres lett a ház nélküled,
Csendjében hallom a hangodat.
Minden percben rád gondolok,
S szívem örökké őrzi arcodat.
Nélküled semmit nem érnek a szavak, ha nem Te mondod õket.
Semmit nem érnek a napok, ha nem hoznak hírt felõled.
Semmit nem ér a napfény, ha nem az arcodon ragyog.
Semmit nem suttognak a fák, ha csak egymagam vagyok.
Semmit nem ér a ma, ha nem vagy itt velem,
Nélküled az élet csak fájó értelmetlen gyötrelem.
A csillagok közt kereslek,
Az égen látom mosolyod.
Ott pihensz, hol béke vár,
De én itt sírok érted tovább.
Az idő múlik, sebem marad,
A fájdalom bennem él tovább.
De a szeretet, mit rám hagytál,
Velem marad, amíg élek.
A szél viszi nevemet feléd,
A csillagok hozzák fényed.
Bár nem vagy itt, tudom, hogy látsz,
És őrzöl engem fentről.
A szél hozza üzeneted,
A csillag őrzi fényedet.
Bár tested messze pihen már,
Lelked örökké bennem él.
Nélküled üres az otthon,
Némán állnak a falak.
De bennem él a mosolyod,
S az emlékeid vigaszt nyújtanak.
Emléked, mint gyertya lángja,
Halványan, de örökké ég.
Míg élek, őrzöm a szívemben,
És velem maradsz örökké.
Elvitte őt a csend örökre,
S magával vitte a szívem felét.
Mégis itt él minden pillanatban,
Őrzöm, amíg dobban a szívem.
Nem búcsúztam el, mert nem tudtam,
A szívem nem engedett el soha.
Ma is érzem, itt vagy mellettem,
S örökké kísér szereteted fénye.
Minden könnycsepp hozzád száll,
Mint halk ima az ég felé.
Bár messze vagy, tudom, hogy látsz,
S vigyázol rám odafentről.
A sírnál állva könnyem pereg,
Nevem suttogja a szél neked.
Nem feledlek soha, míg élek,
Hisz szívem mélyén örökké élsz.
Eljöttem hozzád, itt vagyok újra Veled,
nem kulcsolhatom többé kezembe kezed.
Az utad tovább csillagösvényen járod,
fényévnyi távolok már a Te világod.
Kinyújtom kezem, de csak a semmit fogja,
Itt vagyok látod, térdre rogyva.
Nehéz kövekként hullnak rám az elsárgult levelek,
S viszik magukkal mind, a kristály kék könnyemet.
