Virágok gyertyák.

"Most becsukom a szemem, a csodára várva,
Majd kinyújtom a kezem, az ég felé tárva,
Most nem akarok mást, csak sírni-és sírni,
Majd köddé válni, eltûnni, mert ezt nem lehet kíbírni."

Csöndben merengve bámulok elõre,
megállt az élet, megállt egy idõre.
Bárhol is kereslek, nem látlak sehol,
felkavartad lelkem, szívem már gyászol.
Szemembõl könnycsepp halkan csordogál,
nincsen már másom, csak emlék, mit itt hagytál.

 

Lehunyom szemem - megidézlek.
Érzem éteri jelenléted,
kezem a kezedben, mint régen.
Tenyered, ujjad rezdülése
Skarlát Betûként beleégve
örökre lelkembe, vérembe -
agyamba még egyre lüktetnek
 
hiányzol, soha nem feledlek,
- nélküled csak torzó életem!


A titokzatos égben vagy talán,
Mi némán felnézünk, s a szívünk fáj.
Sírunk, pedig Te most fenn az égben,
Már rég pihensz angyalok ölében.
Nekünk most mennünk kell tovább,
De szívünkben vagy, s gondolunk Rád


Álmainkban találkozunk,
Lelked vár ránk odafent,
Hol uralkodik a hit,
Békesség és szeretet.


Sír a reggeli nap a csillagokért,
mindent odaadna egy pillanatért.
Szememben csillog a nap, de semmit nem ér,
Egy halvány emlék mi szívemben él.

 

Félek, hogy nem leszel itt velem,
Félek, ha nem fogod két kezem.
Az éj sûrû csendje átkarol,
Minden pillanat most rólad szól.


Egyetlen érzés a vágynak elég,
De szívem legbelül most többet kér.
Nincs már bánat, mely minket elér,
egy félénk mosoly, mely szívemhez ér.


Múló magány gyötrõ percei, 
édes álom féltett vétkei. 
Lefolyó könnyek, mik valamit mondanak, 
fájó szívek, mik darabokra hullnak. 
Néma világ, mely megöl és eltipor, 
kínzó fájdalom szívembe hatol. 
Kisírt szemek, bánattal telve, 
vérzõ érzelmek a szívembe temetve!


És én itt maradtam, nekem még itt van dolgom,
De arcod, mosolyod, én a szívemben hordom.
Szeretlek, és szeretni is foglak, ameddig csak élek.
Ha azt akarom itt légy velem, a csillagokra nézek.


A csillagokat nézve, mást én már nem kívánhatok,
Csak annyit, légy boldog ott ahol én nem járhatok.
S néha nézz le ránk, kiket itt kellett hagynod,
Szeress minket, vigyázz ránk, mást már nem is kell adnod.


Emlékezz rám, mikor fúj a szél,
Emlékezz mikor minden véget ér.
Nézz rám, fogd meg a kezem,
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem.
Köszönöm, hogy szerettél, köszönöm, hogy élhettem,
Születtem ,,,,, éltem halálomig.
De végig ember voltam, aki mindig csak álmodik.


Köszönöm, hogy lelked a lelkembe írtad 
Nincs felettünk hatalma a sírnak. 
Örök az arcod, nem száll el a szavad, 
Minden mosolyod a lelkemben marad. 
Temethet a halál, pusztíthat vízözön, 
Élsz a szívemben ezt is köszönöm.


Könnycsepped zuhan az égbõl 
keres minket szüntelenül 
de nem talál meg minket soha 
mert porba hull és így ér véget az útja
Bárhol jársz, tudd, hogy mindenütt a szívedben élek, 
Bárhol jársz, én már nem tudlak feledni téged!

Két kezem összeteszem S a jó Istent úgy kérem,
Akit szívem nagyon szeret, Adja vissza nekem.
Megtanultam éjeken át, remegni,és félni,
én Istenem,jó Istenem,nélküle nem tudok már élni.
Térden állva fohászkodom,fordulj felém Istenem,
add vissza,mert nélküle szenvedés az életem!!

Van egy út, melynek kapuját õrzi a bánat,
Könnyû ide belépni, de nincs kijárat. 
Csak a szél hangja töri meg a temetõ csendjét,
Fejembe bekúszik egy borús emlék.
Te voltál az életem, az álmom
Te voltál minden boldogságom
Amíg élek, örökké szeretlek,
Hiányzol nagyon, soha nem feledlek


0.013 mp