Gyertyák virágok angyalkák.

Kisért a csend,
Vigyázza még a hangodat,
Magányába zár a szoba,
Láttatja még az arcodat.
Érintésed is itt van még,
Õrizem a kezemen,
Könnycseppek gyász- harmata,
Emlékezõ szememen.


 Annyira fáj, hogy el sem mondhatom !
Nem látom többé, s nem is hallhatom.
Hiába érzem õt itt belül élénken,
kezét felém nyújtva esdõn, félénken.
Mardos a kín, hogy meg nem menthettelek,
s mikor elmentél nem fogtam a kezed.


Valaki elment, akit szerettem. Valaki volt a mindenem. 
Búcsú nélkül itt hagyott. Utána csak üresség maradott. 
Láttam õt nevetni, boldogan. Hallottam a legszebb szavakat, 
Amiket ember csak mondhatott, De elment, s a szívem megfagyott. 
Valaki meghalt, akit szerettem. Valaki magával vitte mindenem.


Nem ég már benned a szeretet lángja,
belül kihalt az érzelmek fáklyája,
de mi könnyeinkkel mindig eljövünk,
szeretetünkkel Rád emlékezünk!


Visszaadom tested,pihenj hát kedves,
Álmodd azt a csendben,
hogy szép volt ez a világ.
Érzem ,hogy itt vagy  még most is velem,
bennem élsz tovább,míg dobog a szívem!


Mint tomboló vihar lesújtott a halál,
Bánatos szívünk gyógyírt úgysem talál.
Szeretõ, gondos szívedet nem pótolja senki.
Fáradt testednek, drága poraidnak,
A Jó Isten adjon örök nyugodalmat!


Lehunyt szemem mögött látlak, 
Hiszen már csak bennem élsz. 
A tegnapok emlékeivel 
Minden utamra elkísérsz 


Álmok, emlékek szép szavak, 
Ez minden mi a múltból megmaradt. 
Fájdalom s ûr, a szív nem felejt csak tûr, 
És remél, hátha a múlt csodája visszatér...


Fájdalom költözött örökre szívünkbe,
Nem múlik el Soha, itt marad örökre.
Itt hagytál mindent amiért küzdöttél,
Elváltál azoktól akiket szerettél.
Nincs erre gyógyir, a bánat itt van velünk,
El nem múló fájdalommal örökké szeretünk!


A temetõben ezer gyertya lángol,
Sír a szél, mert kit szerettél, távol,
De õk Téged megtalálnak bárhol.
Csönd van, nyugodt a szél,
S halkan a füledbe súgja:
Akit szerettél, benned él!

Ha egyszer megtudom, mit rejt az örök álom, 
Miért létezik halál a világon, 
Hiszem, hogy nem hideg sírkõ lesz a felelet, 
Hanem boldog folytatás az égben, a felhõk felett.

Kinyújtom kezem, de csak a semmit fogja,
Itt vagyok látod, térdre rogyva.
Nehéz kövekként hullnak rám az elsárgult levelek,
S viszik magukkal mind, a kristály kék könnyemet.


Várok rád de tudom nem jössz vissza soha. 
Nehéz föld alatt ágyaztak neked. 
Alszol mozdulatlan. 
Hiába zümmög a szél. 
Hiába fütyülnek a rigók
Hiába csalogat a napfény.

Nem hittem volna, hogy ily fájdalmas a halál,
Nem hittem volna, hogy valaha is itt hagynál.
Most már tudom, a gyász égetõ fájdalom,
Mégis reménykedem: ez az egész csak rémálom.

Megállunk sírodnál csendesen,
Tudjuk, hogy odalenn már
Nem fáj semmi sem.
Könnycsepp gördül arcunkon,
Mert hiányzol nagyon.
Nyugodj csendesen,
Legyen békés álmod!
Találj odafenn örök boldogságot!

Eljöttem hozzád, itt vagyok újra Veled,
nem kulcsolhatom többé kezembe kezed.
Az utad tovább csillagösvényen járod,
fényévnyi távolok már a Te világod.


Más világ most, ahol él, más a szó és más a fény.
Tavasz, nyár, ősz és tél, nélküle fúj itt a szél.
Mint amikor gyermekek sírnak, ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat, az emlékek csendben fájnak.
Égő könnycsepp, mondd meg neki, hogy szeretjük,
És amíg élünk, el nem felejtjük.


Arcodba temettem
szerelmem, mindenemet.
Szikkadt földön, köves égen
hol keresselek?
Álmaimban gyönge álmod
sohasem kisért.
A hold párkányain jár ki
nem halt, mert nem élt.


Itt maradtam egyedül, négy fal közé bezárva. 
A percek szenvednek, várnak az idő halálára. 
Minden hideg, minden fagyott, 
csak hiányod állandó.


 

0.003 mp